Olvassátok szeretettel az egyik legemlékezetesebb vadkempinges-autóbanalvós-bringázós túránk történetét, egyenesen a lenyűgöző Dolomitokból!

Nem lakóautóval, hanem a saját Citroen Berlingónkkal mentünk nyaralni. A hátsó üléssort kivettük, matrac be, így a kocsiban aludtunk. A vonóhorgon a két bringa utazott, a cél pedig a Dolomitok csipkés csúcsai és a csillagtúrázás volt.

Az első estén rögtön megkóstoltuk az igazi, hamisítatlan dolomitoki vihart. Megszeppenve aludtunk egy kis falu szélén, gyönyörű környezetben, de a hatalmas sziklák között félelmetesen csattogó villámok fényében.

Másnap reggelre azonban elvonult a vihar, és szikrázó napsütésben indultunk tovább.A nyugalom pontosan a második kilométerig tartott. Ekkor gyulladt ki a vörös lámpa a műszerfalon.

Éppen egy olyan területen haladtunk, ahol tényleg a madár sem jár, mert akkora sziklák tornyosultak felettünk. Kézzel vájt, régi, kivilágítatlan alagutak követték egymást, lakott település sehol, csak a kő és a még több szikla.

Megláttunk egy út szélén árválkodó benzinkutat. Gyorsan meg is álltunk. Azuram azonnal hívogatta az itthoni szerelőket, akik megerősítették a legrosszabbat: itt bizony elszállt a generátor. Sehová nem megyünk tovább, de haza végképp nem.

Persze mint előrelátó embereknek, volt asszisztencia biztosításunk, így fel is hívtam rögvest a biztosítót. A fiatalember a vonal végén először megkérdezte, hogy milyen autó az a Berlingo, majd utána feltette a még rémisztőbb kérdést: melyik országban van a Dolomitok?

Miután földrajzilag és gépjármű-kategóriailag is felvilágosítottam, azt kérte, várjunk néhány órát, ameddig szerez segítséget. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de a nyaralás második napján az embernek nincs néhány órája tétlenül várni az út szélén.

Nosza, be is ugrottam a benzinkútra, és a telefonomon a Google fordító segítségével kértem az ott talált urat, hogy vajon tud-e megoldást. Hívott is gyorsan egy helyi embert, akivel szintén csak olaszul (és a fordítóval) lehetett beszélni. Megvizsgálta az autót, hümmögött, majd elkezdett telefonálgatni.

A legnagyobb rémületemre egyszer csak a kezembe nyomta a készüléket, a vonal másik végén egy szintén olaszul hadaró hölggyel. Akkor aztán elkezdtem én is a hümmögést…

Szerencsére az urak a helyszínen megelégelték a bénáskodásomat, lerajzolták a legközelebbi autószerviz térképes vázlatát, és megnyugtattak, hogy 10 km-nél nincs messzebb, addig ki fogja bírni az akkumulátor.

Elindultunk hát. Világítást természetesen nem kapcsoltunk, hiszen töltésünk egy fia sem volt. Alagút, alagút, és még vagy tizenöt alagút jött egymás után. Mindegyik pont olyan koromsötét volt, mint a mi lekapcsolt autónk. Néha szerencsénk volt, és ment előttünk valaki, akinek vakon követhettük a hátsó lámpáit a sötét sziklafolyosókban.

Szebbnél szebb kanyonokon keresztül, a déli napfényben vakító, csipkés sziklák között végül megérkeztünk egy kisebb városba. Most egészen pontosan megmondom nektek, hogy hol állt meg végleg az autó: a nehezen megtalált szerviz kapujában.

A történet szerencsésen végződött. Csupán háromszoros áron úsztuk meg a generátorcserét, mintha itthon történt volna a dolog, de legalább rendkívül gyorsak voltak, és még aznap megcsinálták a kocsit. Persze előtte még el kellett magyaráznom nekik olaszul a Google fordítóval, hogy mi bizony ma éjjel is abban az autóban kell, hogy aludjunk…

A várakozási idő alatt szerencsére egy gyönyörű bringás útvonalat is találtunk magunknak a környéken, így valahogy elütöttük az időt estig. Azon nyomban ott is aludtunk a város szélén, a csodálatosan működő, szeretett öreg vasunkban.

Azóta is emlegetjük ezt a nyaralást: a családban végül a mi autónknak kellett a legdrágább olasz szuvenír – egy vadonatúj generátor.

100%-ban Biztonságos Útitervek Letöltése: