Indulás előtti ellenőrzés lakóautóval: Bakik az út szélén, amikből te is tanulhatsz

lakóautó belső tere útközben, vidám sofőr és feleség, hátul pedig a kiskutyus

Őszinte leszek veled: az indulás előtti check-listáról az évek során szinte mindig sikerült valamit elfelejtenünk. Jellemzően mindig mást, hogy ne legyen unalmas az élet. Ugráltam én már hátra menet közben nyitva hagyott tetőablakhoz, a kanyarban vadul kinyíló hűtőajtóhoz, fogtam már el repkedő kutyatálat a fülkében, és tartottam már puszta kézzel az önműködően kivágódó edényes fiókot is.

Mégis, az összes baki közül a gázpalack elzárása körüli para volt a legrémisztőbb. Az egyik régebbi lakóautónkon a gázszekrény még kizárólag kívülről volt megközelíthető, és egy külön, pici kulcs kellett a kis külső „garázsajtó” nyitásához.

Menetrendszerűen az történt, hogy az indulás után nagyjából 10-15 kilométerrel valakinél mindig bekapcsolt a paranoiás vészcsengő, és rémülten kérdeztük egymástól a fülkében: „Te, elzártad a gázt?!”

Az ominózus esetkor is pontosan ez a forgatókönyv zajlott le. Már jó ideje úton voltunk, elhagytuk az éjszakázó helyünket vagy 50 kilométerrel, amikor hirtelen kiegyenesedtem az ülésben, és idegesen rákérdeztem a férjemnél:

− Elzártad a gázt indulás előtt?

A férjem a világ legnyugodtabb hangján, magabiztosan megnyugtatott:

− Igen, természetesen elzártam, nyugi.

Megkönnyebbülten leeresztettem a vállam, visszadőltem a kényelmes ülésbe, és teljesen automatikusan belenéztem a külső visszapillantó tükörbe. Mivel erről beszéltünk, a szemem ösztönösen oda vándorolt. Majd két másodperc múlva újra megszólaltam, de akkor már gyanús, szkeptikus, fagyos nyugalommal:

− Édes… és azt tudtad, hogy a gázszekrény kulcscsomója ott himbilimbizik kívülről a zárban? Ennél a tempónál már egészen vízszintesen lebeg − tettem hozzá ártatlan, elkerekedett szemekkel.

A férjemnek abban a másodpercben megállt a ütő a szívében, a lába pedig satufék alakúra görbült.

Ekkor történt, hogy ott azonnal az út szélén felfűzte a kulcsokat a slusszkulcs mellé. Így nélkülük nem tudott elindulni többé. 😍

100%-ban Biztonságos Útitervek Letöltése:

Ne maradj le az új útitervekről!

Nem tudom, te hogy vagy vele, de én útálom a spameket, a felesleges marketingdumát és a postaládát elárasztó napi hírleveleket. Ezért én sem kívánlak ilyenekkel traktálni. Mindig csak akkor küldök levelet, ha valami igazán fontos történik.

Miért érdemes feliratkoznod?

  • Tavaszi újdonságok: Elsőként fogsz értesülni a 2027 tavaszára készülő 3 új lakóautós útitervről.
  • Karácsonyi ajándékutalványok: Még az idén elindítom ezt az újdonságot, így ha lakóautós van a családban vagy a baráti körben, igazi prémium, hasznos élményt tehetsz majd a karácsonyfa alá.

🔥 AKTUÁLIS: Most fut az Őszi Szezonzáró Akciónk!
Most óriási kedvezménnyel szerezheted meg a jelenlegi kalauzokat a webshopban. És a legjobb rész? A nálam megvásárolt útitervek frissítéseit minden év elején teljesen ingyen biztosítom számodra. Ez azt jelenti, hogy a könyveket nemcsak az idei őszi utazáshoz használhatod, hanem a jövő évi vagy a még későbbi túráidon is mindig a legfrissebb, aktuális adatokat fogod látni.
Tavasszal a hirdetésekkel együtt az árak is visszaállnak az eredeti szintre, úgyhogy érdemes most lecsapni rájuk.

Ha szeretnél részese lenni a belső körnek, és nem akarsz lemaradni a tavaszi premierről, csak írd meg az e-mail címed: